1. Úgy érzem, én jó Uram, hogy a lelkem föllélegzik, ha az örök boldogságra gondol, amelyet majd élvezni fog, ha a Te irgalmadból sikerül hozzád jutnia. Előbb azonban szolgálni szeretne neked, s csak azután élvezni azt, amit Te szereztél akkor, amikor neki szolgáltál. Mit tegyek, Uram? Mit tegyek, én Istenem? Ó, milyen későn lobbantak lángra az én vágyaim! Pedig milyen korán kezdtél hívogatni, Uram, s mennyire igyekeztél rábírni, hogy egészen adjam oda magamat neked. Mondhatja-e valaki, Uram, hogy valaha cserbenhagytad a nyomorultat és megvontad segítségedet a koldustól, aki feléd óhajtott közeledni? Van-e határa a Te kegyelmed csodáinak és a Te műveid felséges voltának? Ó én irgalmas Istenem, mily könnyű Neked ezeket most megvalósítanod a Te szolgálódban! Hatalmas vagy Te, nagy Isten! Most fog majd kitűnni, vajon igaza van-e lelkemnek, mikor azt hiszi, hogy mindazt az időt, amelyet elvesztett, Te Uram, egy pillanat alatt vissza tudod neki adni. Talán helytelenül beszélek, mert hiszen azt szokták mondani, hogy az elvesztett időt nem lehet visszaszerezni. Áldott légy, ó, Istenem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése