1. Elgondolom, Uram, Istenem, hogy mekkora dicsőséget tartasz készen azok számára, akik állhatatosan teljesítik akaratodat; látom, hogy a Te egyszülött Fiad milyen fáradság és szenvedés árán szerezte meg azt nekünk, s hogy mi mennyire érdemtelenek vagyunk reá; világos előttem, hogy milyen rettenetes bűn hálátlansággal fizetni azért a szeretetén, amely ekkora áron tanított meg bennünket szeretni: és lelkemet nagy fájdalom járja át. Hogyan lehetséges az, Uram, hogy mindez feledésbe tud menni, s hogy a halandó ember annyira meggondolatlan és vétkezik ellened?! Ó, Megváltóm, hogyan tudnak az emberek ennyire megfeledkezni önmagukról? Mekkora a Te Jóságod, hogy ilyenek után mégis megemlékezel rólunk! Elbuktunk; megsebeztünk Téged halálos bűnnel, és Te mindezt elfeleded; újra kezedet nyújtod nekünk, felébresztesz bennünket ebből a gyógyíthatatlan őrjöngésből azért, hogy óhajtsuk, és Tőled kérjük az egészséget. Áldott legyen az ilyen Úr! Áldott az ekkora irgalom! Dicsértessék mindörökké ez az ennyire gyöngéd részvét!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése