A lélek fohászai (II. 1-2)

1. Sokszor elgondolom, én jó Uram, hogy ha van valami, amiért az ember valahogy csak elviseli ezt a nélküled való életet, akkor a magány az, mert abban a lélek megpihen Azzal, aki az ő egyedüli boldogsága. Csakhogy természetesen, mivel ott sem élvezheti Őt szabadon, ez nem egyszer még meg is kétszerezi kínjait. Azonban ez a kín valóságos élvezet ahhoz képest, amit szenved, mikor a teremtményekkel kell érintkeznie és miattuk elhagynia Teremtőjének társaságát.

Azonban hogyan van az, ó, Istenem, hogy a pihenés fárasztja az olyan lelket, amely csakis a Te kedvedben óhajt járni?! Ó, hatalmas Isten szeretet, mennyire más hatást gyakorolsz, mint a világ szeretete. Ez utóbbinak nem kell a vetélytárs, mert attól fél, hogy elveszi tőle azt, amit bír. Ellenben az Isten iránti szeretet csak fokozódik, ha az ember tudja, hogy sokan vannak mások, akik szintén szeretik Őt, s öröme csökken, ha látja, hogy nem mindenki élvezi ezt a kincset. Ó, én Boldogságom! A legnagyobb lelki örömök és vigasztalások közepette is végtelenül fáj az a tudat, hogy mily sokan vannak, akik nem kérnek ezekből az örömökből, sőt hogy vannak olyanok, akik azokat mindörökre el fogják veszteni. Ennek következtében a lélek keresi útját-módját annak, hogy vetélytársakra tegyen szert, és szívesen hagyja el lelki élvezetét, ha arra nyílik reménye, hogy másokban tud erre az élvezetre vágyat kelteni.

2. Azonban, mennyei Atyám, nem tenné jobban a lélek, ha ezeket a vágyakat olyankorra halasztaná, amikor kevesebb édességben részesíted, s most teljesen ennek élvezetébe merülne? Ó, Jézusom, mekkora a Te szereteted az emberek fiai iránt! Hiszen a legnagyobb szolgálatot azzal teszi neked az ember, ha embertársa iránti szeretetből magadra hagy Téged. Sőt éppen ilyenkor bír Téged az illető a lehető legtökéletesebben. Mert bár az akarat nincs akkora élvezettel kielégítve, a lélek örül annak, hogy kedvedre tesz. Belátja, hogy amíg ebben a halandó testben élünk, minden öröm, amit idelent élvezünk, még ha tényleg Tőled származnék is, nagyon kétséges, ha nem kíséri felebaráti szeretet. Aki embertársát nem szereti, az nem szeret Téged, én jó Uram, mert hiszen a Te kiontott véred bizonyítja, hogy mennyire szereted Ádám fiait.