Önéletrajz - Teréz bevezetője

Szent Anyánknak, Jézusról nevezett Teréziának életrajza s néhány szó azokról a kegyelmekről, melyeket Istentől kapott. Írta ő maga, gyóntatója parancsára, akihez intézi és küldi mondván:

I. H. S.[1]

Azt szerettem volna, ha már egyszer megparancsolták s oly nagy szabadságot adtak nekem arra, hogy leírjam az én imádkozásom módszerét és azokat a kegyelmeket, amelyekben az Úr részesített: akkor legalább engedték volna meg azt is, hogy részletesen és világosan beszámoljak az én nagy bűneimről és gonosz életemről. Ez nagy megnyugvásomra szolgált volna. Azonban hallani sem akartak róla, sőt e tekintetben nagyon is megszorították a szabadságomat.[2]
Az Úr szerelmére kérem ennek az életrajznak olvasóját, tartsa állandóan szem előtt azt, hogy az én életem igen rossz volt; olyannyira, hogy az Istenhez tért nagy bűnösök között egyet sem találta, akinek példája vigasztalásomra szolgálhatna. Azt kell ugyanis látnom, hogy azok, miután az Úr hívására megtértek, többé nem bántották meg újra: én ellenben nemcsak, hogy mindig újra meg újra visszaestem bűneimbe és rosszabb lettem, hanem szinte úgy tűnik föl, mintha külön tanulmány tárgyává tettem volna azt, hogy miképpen lehet legjobban ellenállni azoknak a kegyelmeknek, amelyeket Ő Szent Felsége reám árasztott. Pedig hát beláttam, hogy hűségesebb szolgálatra vagyok iránta kötelezve, mint bárki más, s hogy adósságomnak még csak kis részét sem tudom nála letörleszteni. Áldott legyen Az, aki annyi ideig türelmes volt velem szemben. Szívem mélyéből esedezem Hozzá, adja meg nekem kegyelmét, hogy egészen világosan és őszintén írjam meg ezt az emlékiratot. Gyóntatóim kívánják tőlem, de nemcsak ők, hanem, tudom, maga az Úr is már régóta akarja. Mindeddig azonban nem mertem rá vállalkozni.
Adja Isten, hogy ez az irat az Ő dicsőségére szolgáljon, nemkülönben, hogy belőle gyóntatóim is jobban megismerjenek. Mert hiszen, tekintve gyönge erőmet, csak ők segíthetnek nekem arra, hogy legalább annyira-amennyire tudjak szolgálni az Úrnak, kinek oly sokkal tartozom. Dicsérjék Őt mindörökké összes teremtményei. Ámen.
_________________________________
[1] Ez a címe e műnek az „editio princeps”-ben, vagyis az 1587-ben Salamancában, Foquel Vilmos cégnél megjelent első kiadásban, amely az Önéletrajzon kívül magában foglalta a szentanya néhány „Lelki Számadás”-át, „A belső várkastély”-t, néhány „Fohász”-t, „A tökéletesség útjá”-t és végül néhányat a „Tanácsok” közül.
[2] Szent Terézia 50 esztendős, amikor ezeket a sorokat írja, illetve jobban mondva, midőn Önéletrajzát másodszor és véglegesen átdolgozza első sarutlan alapítása, az ávilai Szent József – zárda csendjében. (Először három évvel előbb, 1562-ben, Cerda Lujza hercegnő toledói palotájában fogalmazta meg.) Célja vele az, hogy gyóntatóit tájékoztassa lelki életéről. Mert hiszen rossz idők jártak Spanyolországban azokra, akiknek, mint neki, látomásokban és egyéb rendkívüli lelki jelenségekben volt részük. Gyanús szemmel nézték őket. Az alumbrados-ok eretneksége és cordovai Magdolna szélhámossága a közelmúlt eseményei közé tartoztak. Szent Teréziát senki sem gyanúsította szélhámossággal, azt azonban sokan gondolták még legjobb barátai közül is, hogy ördögi szemfényvesztés áldozata. Igaz, hogy Borgia Szent Ferenc és Alkantarai Szent Péter megnyugtatták őt, de azért aggodalmai vissza-visszatérnek, s teljes bizonyosságot óhajt. Ezért írja meg Önéletrajzát.
Amit saját lelki rosszaságáról ír benne, azt annak a ragyogó belső világosságnak kell betudnunk, amely lelkében a legkisebb porszemet is kimondhatatlanul csúnyának tüntette fel. Tényleges hibákról van szó, mert hiszen őszintén ír, de olyanokról, amelyek fölött az övénél kevésbbé gyöngéd lelkiismeret könnyedén szokott napirendre térni. Nincs köztük – ezt biztonsággal tudjuk – egyetlen halálos bűn sem, s amennyiben a szentanya ezen pontban ellentmond azoknak, akik ezt hitelesen állítják, ez jóhiszemű tévedés az ő részéről; főleg pedig nincs köztük még a legbocsánatosabb hiba sem az ő liliomfehér lelkének szűzi tisztasága ellen. E tekintetben olyan ártatlan volt egész életében, mint az újszülött csecsemő. Ha másképp beszél, azért teszi, mert nem tudja, mit beszél.