művei

2009. szeptember 2., szerda

A tökéletesség útja - Előszó

"A tökéletesség útja" című könyv,

amelyet Jézusról nevezett Terézia, a kármelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnője írt. Ez a könyv a kármelhegyi Boldogasszony sarutlan szerzetesnői számára van írva, akik a rend ősi szabályát követik.


J + H + S

Ez a könyv utasításokat és tanácsokat tartalmaz, amelyeket Jézusról nevezett Terézia intéz leányaihoz, tudniillik azon kolostorok szerzetesnőihez, amelyeket ő alapított a mi Urunk és a mi Nagyasszonyunk, a Boldogságos Szűz Istenanya segélyével, a kármelhegyi Boldogasszony rendjének ősi szabálya alapján. Különösen pedig az ávilai Szent József-kolostor nővéreinek van szánva, minthogy ezt a kolostort alapította legelőször és ennek perjelnője volt, mikor e művet írta.

Nyilatkozat[1]
_______________________________
Mindabban, amit mondani fogok, alávetem magamat a római katolikus Anyaszentegyház tanításainak; s ha olyasvalamit találnék állítani, ami azzal ellenkezik, az csakis félreértés lehet részemről. Azért is a mi Urunk szerelmére kérem azokat a tudós férfiakat, akiknek feladata lesz ezt a művemet megbírálni, hogy nagy figyelemmel olvassák el és javítsák ki a benne esetleg található ilyesféle tévedéseket, valamint a többi hibákat is, amelyek bizonyára nagy számmal akadnak benne. Ha valami jó volna ebben a könyvben, szolgáljon Isten dicsőségére, nemkülönben az Ő Szent Anyjának, a mi Nagyasszonyunknak és Patrónánknak tiszteletére, akinek ruháját én is viselem, habár nagyon méltatlan vagyok reá.

Jézusról nevezett Terézia

_______________________________
Előszó
Bañez Domokos atya, praesentatus[1], a Szent Domonkos-rend tagja, jelenlegi gyóntatóm, felhatalmazott arra, hogy írjak meg egynémely, az imádságra vonatkozó dolgot; mert hiszen sokat érintkeztem lelki életet élő szent emberekkel s így nézete szerint nem lehetetlen, hogy sikerül egyik-másik kérdést megvilágítanom. Erről a felhatalmazásról tudomást szereztek ennek az ávilai Szent József-kolostornak nővérei s azóta folyton zaklattak, hogy írjak számukra valamit. Végre is engednem kellett. Nincs kizárva, hogy ama nagy szeretet folytán, amellyel irányomban viseltetnek, az én tökéletlen és rosszul megírt munkám kedvesebb lesz szemükben, mint sok más jól megszerkesztett könyv, amelynek szerzője értett a dolgához. Én az ő imádságaikban bízom. Lehetséges ugyanis, hogy azokra való tekintettel az Úr kegyes lesz engem megsegíteni s így azután sikerül egyet-mást mondanom, ami ennek a mi zárdánknak sajátos életmódja szempontjából gyakorlati értékkel bír. Az Úr majd megsúgja nekem, én pedig tovább adom nekik. Ha pedig nem sikerülne a dolog, az se baj; úgy is először a praesentátus atya fogja elolvasni s ő vagy kijavítja, vagy pedig tűzbe dobja majd az egészet. Én nem veszítek semmit azzal, hogy az Úristen ezen jó szolgálóinak kívánságát teljesítem; ők pedig hadd lássák, mily kevés telik tőlem, ha Isten Ő Szent Felsége meg nem segít.
Főleg néhány ellenszerre akarok rámutatni holmi apró kísértések ellen, amelyek az ördögtől származnak, de amelyekre nem igen szokás figyelni, éppen azért, mert annyira kicsinyesek. Azután esetleg más dolgokról is írok, aszerint, amint az Úr ezt vagy azt velem megérteti és a tollamra adja. Különben, mivel egyáltalában nem tudom, hogy mit kell majd írnom, lehetetlen előzőleg rendszerbe foglalom a mondanivalómat. Jobb is, ha ilyesmire nem vállalkozom; elég rendellenes dolog, hogy én írom ezt a könyvet: minek is keresne benne valaki rendet? Vegye az Úr a kezébe ezt az egész dolgot, hogy minden az Ő szent akarata szerint történjék. Mert annak ellenére, hogy cselekedeteim épp oly tökéletlenek, mint amilyen magam vagyok, ez az én egyedüli vágyam mindig és mindenben.
Azt az egyet merem állítani, hogy nagy szeretettel és minden erőmmel igyekszem előbbre segíteni az én jó nővéreimet az Úr szolgálatának útján. Ezen szeretetemhez járul azután a korom és az a tapasztalat, amelyet több kolostorban szereztem. Mindez abba a helyzetbe juttat engem, hogy talán jobban meg tudok magyarázni egyes aprólékos dolgokat, mint akár a nagy tudósok. Azoknak ugyanis más, fontosabb dolgaik vannak; meg azután ők férfiak és erős emberek, akik semmibe sem veszik az ilyen kicsinyes kérdéseket. Pedig hát az efféle gyönge teremtményeknek, amilyenek mi, nők vagyunk, minden csekélység árthat. Az ördög ugyanis nagyon ravaszul be tudja fonni a kolostori elzárkózottságban élő nőket s a helyzetnek megfelelőleg egészen új fegyvereket kovácsol ellenök. Én, amilyen nyomorult vagyok, nem tudtam vele szemben megállni a helyemet s azt szeretném, hogy az én jó nővéreim okuljanak káromon. Csak olyasmit fogok mondani, amit önmagamon tapasztaltam vagy másokon saját szememmel láttam; semmi mást.
Nemrég azt parancsolták nekem, írjak meg valami önéletrajz-félét s abban szintén tárgyaltam egyes kérdéseket az imádságra vonatkozólag. Nincs kizárva, hogy gyóntatóm jobbnak látja egyelőre nem adni a kezetekbe ezt a művet. Így tehát itt akarok egyes dolgokat elmondani, amik ott is meg vannak írva s hozzá egyebeket is, aszerint, amint szükségét látom. Az Úr majd meghallgatja kérésemet s Ő maga veszi kezébe ezt a dolgot és irányítja saját nagyobb dicsőségére. Amen.

_______________________________

[1] Ez a nyilatkozat nincs meg a Szent kéziratában, ellenben megvan az összes nyomtatott kiadásokban, sőt már az elsőben is, amely 1583-ban jelent meg Evorá-ban.

[2] Az egyetemi tanulmányok elvégzése után, akik a doktori címet óhajtották elnyerni, először néhány évig a ,,Sententiák''-ról tartottak előadást s ezen idő alatt címük volt: baccalaureus Sententiarum, azután pedig, amennyiben szerzetesek voltak és rendfőnökeik arra alkalmasnak ítélték őket, praesentatus-ok lettek, vagyis főnökeik ajánlották őket az egyetem kancellárjának, hogy emelje őket doktori rangra s egy ideig mint praesentatus-ok tanítottak tovább. Ez a cím tehát magasabb volt, mint a baccalaureusi.

Nincsenek megjegyzések: