A tökéltesség útja - XXV. Fejezet

Azt magyarázza, hogy mennyire hasznos az ember lelkének, ha jól végzi az ajakimát s hogy Isten gyakran éppen ajakima közben szokta a lelket természetfölötti állapotba
[1] helyezni.


Nehogy azt találjátok hinni, hogy a tökéletesen végzett ajakima talán nem jár sok haszonnal, azt akarom nektek mondani, hogy esetleg éppen a Miatyánk, vagy más ajakima elmondása közben fog benneteket az Úr tökéletes szemlélődésbe helyezni. Ez nagyon is lehetséges. Ő Szent Felsége így szokta megmutatni, hogy hallja az illető lélek beszédét s akkor azután Ő szól hozzá, amennyiben felfüggeszti értelmének működését, megköti gondolkodását és - amint mondani szokták - átveszi tőle a szót. Ez a szó szoros értelmében igaz, mert ilyenkor akarva sem tud beszélni, hacsak nem nagy erőlködés árán. Megérti ilyenkor, hogy most az isteni Mester tanítgatja, mellőzve a szavaknak zaját és felfüggesztve lelki tehetségeit; mert ez utóbbiak, ha ilyenkor működnének, inkább kárt okoznának, mint hasznot. Ilyenkor azután a lelki tehetségek élveznek, anélkül, hogy tudnák, mit élveznek. A lélek lángol a szeretettől, anélkül, hogy értené, miképpen szeret. Tudja, hogy élvezi azt, amit szeret, de nem tudja, hogyan élvezi. Nagyon jól fel tudja fogni, hogy ez az élvezet fölülmúl mindent, amit az értelem kívánni képes. Az akarat lángban áll tőle, anélkül, hogy tudná miként. De amennyiben egyáltalában képes valamit megérteni, megérti azt, hogy ezt a kincset nem tudnánk megszerezni, még ha e földnek összes képzelhető szenvedéseit vennénk is érte magunkra. Ez az ég és a föld Urának ajándéka és magától értetődik, hogy az ajándék méltó hozzá.

Legyetek csak egyszer, leányaim, a tökéletes szemlélődésbe így elmerülve, akkor meg fogjátok érteni, mi a különbség közte és az elmélkedés között. Ez utóbbi, mint mondtam, abban áll, hogy megfontoljuk és megértjük azt, hogy mit mondunk; hogy kivel beszélünk s hogy mik vagyunk mi, akik merészkedünk megszólítani ilyen nagy Urat. Ha erről vagy hasonló dolgokról gondolkodunk, például arról, hogy mily kevéssé szolgáltunk eddig neki és hogy mekkorák a kötelezettségeink Ővele szemben: ez elmélkedés. Tehát ne gondoljátok ezt valami algarábiának[2] és ne ijedjetek meg a szó hallatára. Ellenben a Miatyánknak, az Üdvözlégynek vagy más imádságnak elmondása: az ajakima. De gondoljátok csak meg azt is, hogy micsoda fülsértő zene ez az ajakima, ha nem kíséri elmélkedés. Hiszen ebben az esetben olykor még a szavak is érthetetlenek lesznek.

E két dologban - az ajakimában és az elmélkedésben - még tehetünk valamit a magunk erejéből, Isten kegyelmével; ellenben a szemlélődésben, amelyet az imént említettem, egészen tehetetlenek vagyunk: ebben Ő Szent Felsége tesz mindent; ez kizárólag az Ő műve, s messze fölülmúlja természetünket.
Ami ezt a szemlélődést illeti, ezt én abban az életrajzomban, amelyet gyóntatóim számára írtam, megmagyaráztam, amennyire tudtam és nagyon részletesen beszéltem róla; azért itt éppen csak hogy érintem, de nem foglalkozom vele. Akik közületek oly szerencsések, hogy az Úr kegyelméből a szemlélődés állapotába jutottak, azok olvassák el azt a művet, ha meg tudják szerezni.[3] Mert vannak benne egyes dolgok és tanácsok, amelyeket az Úr segítségével sikerült jól kifejeznem s amelyekből nagy lelki vigasztalást és hasznot meríthetnek. Nekem legalább ez a nézetem, de másoké is az, akik azt a művet nem tartják rossznak. Igazán szégyenlem magamat, hogy én ajánlgatom nektek itt a magam könyvét, s az Úr tudja legjobban, hogy sokszor mennyi arcpirulásomba kerül megírni azt, amit írok. Áldott legyen azért, hogy oly türelemmel van irányomban.

Akik tehát, mint mondom, a természetfölötti imádság színvonalára jutottak, azok szerezzék meg maguknak azt a könyvet az én halálom után; akik ellenben nem volnának ennyire, azoknak semmi szükségük sincs reá. Csak igyekezzenek megtenni azt, amit ebben a könyvben mondok; igyekezzenek minden úton-módon előbbre jutni; legyenek nagyon buzgók, hogy az Úr megadja nekik a szemlélődést s kérjék is, hogy adja meg. Egyébként azonban hagyatkozzanak teljesen Őreá. Mert hiszen kizárólag tőle függ, hogy megadja-e vagy sem. De Ő nem fogja azt tőletek megtagadni, hacsak el nem akadtok az úton s ha minden erőtöket megfeszítitek, hogy elérjétek annak a végét.


_________________________________

[1] T. i. a nyugalmi, vagy ennél még magasabb ima állapotába.

[2] Algarábia, az arab nyelv tájszólása, a moriszkók nyelve volt Spanyolországban.

[3] E későbben írt „Belső várkastély” még részletesebben foglalkozik a szemlélődéssel; valósággal tankönyve annak.