A tökéletesség útja - XXVII. Fejezet

Beszél arról a nagy szeretetről, amelyet az Úr a Miatyánk első szavaiban fejez ki; s arról, hogy azoknak, akik Istennek igazi leányai akarnak lenni, nem szabad semmit sem adniok nemes származásukra.

Miatyánk, ki vagy a mennyekben. Ó Istenem, mennyire meglátszik rajtad, hogy Te vagy az Atyja ennek a Te nagy Fiadnak s mennyire meglátszik a Te Fiadon, hogy ily dicső Atyától származik. Légy áldott örökön örökké! Ez a nagy kegyelem, én jó Uram, nem illenék talán jobban ennek az imának a végére? Hiszen így mindjárt az elején úgy megtöltöd a kezünket s akkora ajándékot adsz, hogy nem volna csoda, ha az értelmünk teljesen megtelnék vele és úgy lángra gyulladna a szeretetünk,[1] hogy egy szót sem tudnánk többé mondani. S mily nagy jótétemény volna ez, leányaim, mert hiszen ez volna a tökéletes szemlélődés! Ó mily jó volna a léleknek így magába szállnia, hogy azután annál könnyebben emelkedhessék önmaga fölé s ott megtudhassa ettől a Szent Fiútól, hogy milyen az a hely, milyen az a mennyország, ahol az ő Atyja lakik! Hagyjuk el ezt a földet, leányaim! Ilyen nagy kegyelmet, amekkora ez, nem szabad kevésbe venni s ha egyszer felfogtuk végtelen méreteit, nem is illenék többé a földön maradnunk.

Ó Istennek Fia, én jó Uram! Hogy adhatsz egyszerre annyit, mindjárt az első szóval? Hiszen már azzal is oly végtelen leereszkedést tanúsítasz, hogy velünk együtt imádkozol s ilyen alacsony és hitvány lények testvérének vallod magadat! Hogyan adhatod meg még ráadásul nekünk Atyád nevében mindazt, amit egyáltalában adni lehet?! Hogyan kívánhatod, hogy bennünket gyermekeinek tekintsen?! Mert hiszen a Te szavad nem maradhat üres szó! Kényszeríted Atyádat, hogy váltsa be, már pedig ezzel ugyancsak nagy terhet rósz rá! Mert hiszen ha Ő egyszer csakugyan Atyánk, akkor kénytelen türelemmel lenni irányunkban s megbocsátani nekünk, ha a tékozló fiú módjára visszatérünk Őhozzá, még ha a legsúlyosabb bűnöket követtük is volna el. Kénytelen vigasztalni bennünket a mi keserveinkben; kénytelen gondoskodni rólunk! Ilyen Atya nem tehet másképp, mert hiszen Ő szükségképpen jobb, mint az összes atyák ezen a világon s Őbenne minden jóság végtelen fokban van meg. Mindezeken fölül pedig még a mennyei örökségből nekünk is kiadja részünket, akárcsak Neked!

Vigyázz, én jó Uram! Mert ha irántunk való nagy szereteted és a Te alázatosságod mindezt természetesnek találja is - s végre abban némileg igazad is van; hogy ha már egyszer lejöttél a földre és magadra vetted ezt a mi földi természetünket, nem lehetsz közömbös a mi érdekeinkkel szemben - de azért mégis csak tekintettel kell lenned Atyádra, aki saját szavaid szerint az égben lakik! Ne feledkezzél meg az Ő dicsőségéről! Ha már Te magad gyalázatot vállaltál magadra miérettünk, hagyd békében Atyádat és ne kényszeríts reá oly hitvány népséget, amilyen én magam vagyok s aki oly hálátlan leszek irányában!

Ó jóságos Jézus, mily világosan bizonyítottad be, hogy egy vagy Ővele! Hogy a Te akaratod az Övé és az Övé a Tied! Mennyire érthető a Te vallomásod! Mily végtelen nagy az a szeretet, én Uram, amellyel irántunk viseltetel! Kerülő utakon jártál, hogy elleplezd az ördög elől istenfiúi méltóságodat, nekünk pedig annyira kívánod a javunkat. Semmi sem tud attól visszatartani, hogy ebben a végtelen kegyelemben részesíts! Ezt senki más nem adhatta meg nekünk, csak Te. A rossz szellem ebből az egy szóból megérthette volna, hogy ki vagy. Azt az egyet világosan látom, Jézusom, hogy mint forrón szeretett Fia az Atyának, szót emeltél a magad és a mi szívünkben. Pedig Te elég hatalmas vagy arra, hogy megtörténjék az égben az, amit a földön mondasz. Áldott légy mindörökké, én Uram, aki annyira szeretsz ajándékozni, hogy semmi sem tud gátat vetni bőkezűségednek.

Nos, mit szóltok hozzá, leányaim, nem jó Mester ez a miénk? Hogy megszerettesse velünk a tárgyat, amire tanít, mindjárt az elején ekkora nagy kegyelmet ád nekünk. Hiszitek-e ezek után, hogy elegendő gépiesen kimondani ezt a szót, anélkül, hogy az értelmünk foglalkoznék vele? Nem kell-e inkább még a szívünknek is meghasadnia ennyi szeretet láttára? Van-e gyermek ezen a világon, aki nem igyekeznék megismerkedni atyjával, mikor tudja róla, hogy jó s hogy magasállású, hatalmas úr? Hiszen ha nem volna ilyen hatalmas, akkor még érteném, hogy nem szívesen vallanánk magunkat gyermekeinek; mert olyan a világ, hogy ha az atya alacsonyabb rangú a fiánál, ez utóbbi restelli őt atyjának elismerni. Ez természetesen nem vonatkozik mireánk, mert ne adja Isten, hogy ilyenféle felfogás valaha is beférkőzhessék a mi kolostorainkba. Ez pokoli dolog volna. Sőt ellenkezőleg, minél magasabb származású valaki nálunk, annál ritkábban beszéljen atyjáról. Mert nálunk mindenki egyenlő.

Mily szép volt az apostolok testülete! Abban egy Szent Péternek, aki halász volt, nagyobb volt a tekintélye, mert így akarta az Úr, mint Szent Bertalannak, aki egy királynak volt a fia.[2] Jól tudta Ő Szent Felsége mennyire fogják majd egykor a világot izgatni az olyan kérdések, hogy ez az ember van-e finomabb agyagból teremtve, vagy pedig amaz? ami nem különb dolog, mintha akárcsak arról vitatkoznának, hogy ez vagy az az agyag inkább vályognak való-e, vagy pedig téglának. Uram segíts, milyen szőrszálhasogatás! Isten ments, nővéreim, hogy ti még csak tréfából is vitatkozzatok ilyeneken. Ha ez a hiba bármi csekély fokban is meg volna valamelyikben közületek, azonnal tegyetek róla; az illető pedig térjen észre, nehogy Júdás váljék belőle az apostolok között. Rójanak reá penitenciát mindaddig, amíg csak be nem látja, hogy ő maga a lehető legrosszabb földből való s nem érdemli meg, hogy a mi testületünk építésénél felhasználják.

Nem lehetne jobb Atyátok annál, akit a jó Jézus ad nektek s mi közöttünk ne is folyjék a társalgás más atyáról. Igyekezzetek olyanok lenni, leányaim, hogy Ő benne tudjátok találni örömötöket és az Ő karjai között pihenhessetek. Azt úgyis tudjátok, hogy ha jó leányai vagytok, akkor nem fog titeket magától elűzni. Vajon ki ne félne attól, hogy egy ilyen Atyát elveszítsen? Én Istenem, mennyi vigasztaló gondolatot lehet mindebből meríteni; azonban, nehogy túl sokáig időzzem ennél a tárgynál, ezt inkább a ti eszetekre bízom.

Bármily rajongással járjon is az eszetek e nagy Fiú és nagy Atya körül, szükségképpen meg kell állapodnia a Szentlélek személyénél. Ő gyújtsa lángra az akaratotokat és kösse meg nagy szeretettel, amennyiben erre nem volna elegendő a ti saját érdeketek megfontolása.

_______________________________

[1] Az eredetiben seria harto bien henchirse el entendimiento para ocupar la voluntad... „ha megtelnék az értelem, hogy lekösse az akaratot”, ami szintén egy példája annak, mily bámulatos precizitással beszél Szent Terézia filozófiai kérdésekről. P. Vallejo, a sarus karmeliták tartományi főnöke, korának kiváló tudósa és egyetemi tanár ezt mondta róla: „Az az egy bizonyos, hogy Szent Tamás nem értette meg a lélek belső működéseit oly precizitással, mint ez a nő” Mir, Santa Teresa. I. 301. o.

[2] Ez az állítás Szent Terézia egyes kortársainak téves felfogásán alapszik. Az apostol nevét ugyanis így értelmezték: Bartolomaeus - Bar Ptolomaeus - a Ptolomaeus királyi család sarja, holott az Bar Tolmái - Tolmái fia.