A tökéltesség útja - XLII. Fejezet

Tárgyalja ezen utolsó szavakat: de szabadíts meg a gonosztól. Amen.

Azt hiszem az édes Jézusnak nagyon igaza van, amikor azt kéri Atyjától, a mi számunkra, hogy szabadítson meg bennünket a gonosztól, vagyis ezen élet veszedelmeitől és szenvedéseitől, mert, amíg csak e földön vagyunk, mindenünk kockán forog. De joggal kéri azt önmaga számára is, mert hiszen látjuk, mennyire belefáradt már ebbe az életbe, midőn az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: „Vágyva-vágyódtam megenni veletek ezt a vacsorát”. Pedig ez volt az utolsó az Ő életében, s ebből világos, hogy mily édes volt reá nézve a halál.
Napjainkban pedig az emberek száz éves korukban sem unnak még rá az életre, hanem tovább szeretnének élni! Az is igaz azonban, hogy mi nem töltjük életünket oly rosszul, annyi szenvedés közepette és oly szegénységben, mint Ő Szent Felsége. Mi más volt ugyanis az Ő élete, mint folytonos meghalás, amennyiben mindig szeme előtt lebegett az a kegyetlen kivégzés, amely ellenségei részéről várt reá. Pedig ez még a kisebbik szenvedése volt. Sokkal nagyobb volt az, hogy látnia kellett azt a sok bűnt, amit Atyja ellen elkövetnek és azt a sok lelket, amely elkárhozik. Mert ha ez még egy földi embernek is fáj, akiben csak egy kis szeretet van: mennyire gyötörhette ez a gondolat az Úrnak határtalanul, végtelenül szerető szívét?! Nagy oka volt tehát arra kérni mennyei Atyját, hogy szabadítsa meg végre Őt ezektől a nagy bajoktól és szenvedésektől, s hogy engedje Őt örökké megpihenni országában. Hiszen Ő volt annak igazi örököse. S ezért tette hozzá, hogy: Amen. Ezt ugyanis én úgy értem, hogy mivel ezzel a szócskával végződik az egész ima, az Úr azt kéri számunkra, hogy legyünk mindörökre mentek minden bajtól. Azt kérem tehát én is az Úrtól, hogy mentsen meg engem minden rossztól egyszer s mindenkorra, mert hiszen ezen élet folyamán nemcsak, hogy nem törlesztem Ővele szemben a tartozásomat, hanem talán napról-napra több adósságba keveredem. Ez pedig igazán elviselhetetlen gondolat, Uram! Azaz hogy még csak afelől sem vagyok biztos, vajon szeretlek-e és vajon kedvesek-e előtted az én vágyaim!

Vajon mi jót adhat nekünk az az élet, nővéreim, tekintve hogy annak egész folyamán nélkülöznünk kell azt a végtelen Kincset, melynek élvezete most még nincs nekünk megengedve. Uram, szabadíts meg engem a halálnak ettől az árnyékától; ments meg annyi gondtól; ments meg annyi fájdalomtól; ments meg annyi hányatottságtól; annyi udvariassági kötelezettségtől; annyi, annyi, de annyi dologtól, amelynek súlya alatt görnyedezem és roskadozom, s amelyeknek még az elsorolása is megkínozná e sorok olvasóját. Énnálam természetesen onnét van ez az életuntság, hogy olyan rosszul éltem, s hogy még most sem élek úgy, ahogy kellene, bár jobban vagyok arra kötelezve, mint bárki más.

Ó én Uram, én Istenem, szabadíts meg engem minden gonosztól és légy oly kegyes engem odavinni, ahol minden jó. Mit várjon idelent az, akivel Te csak némileg is megértetted, hogy mi a világ és akinek az élő hite beszél arról, hogy mit tartogat számára a mennyei Atya? Ha a szemlélődő ember ezt forró vággyal és azzal a szándékkal kéri, hogy Istent élvezhesse: ez nagyon biztos jele annak, hogy a kegyelmek, amelyekben részesül, csakugyan Istentől valók. Azért is, akiben ég ez a vágy, becsülje azt sokra. Énnálam nem ezen múlik a dolog - akarom mondani, nálam nem ez az indítóok - hanem az, hogy mivel olyan rosszul éltem, félek tovább élni és belefáradtam a sok szenvedésbe.

Nem csoda, hogy azok, akiket Isten szellemi örömökben részesít, jobban szeretnének ott lenni, ahol már nemcsak kortyonként isszák azokat; hogy nem szívesen maradnak ebben az életben, ahol annyi minden akadályozza őket ezen kincsnek élvezetében; hogy odavágyódnak, ahol az Igazság Napja nem áldozik le. Amit idelent látnak, az mind oly sötétnek tűnik fel előttük s igazán csodálkozom azon, hogy életben tudnak maradni. Nem találhat többé élvezetet idelent az olyan ember, aki megízlelte Isten országát s aki már előleget kapott rá. S ha tovább él, azt nem a saját akaratából teszi, hanem csakis azért, mert az ő Királya úgy akarja.

Milyen másnak kellene lennie ennek az életnek, hogy az ember ne kívánja a halált! Mennyire más irányban hajlik a mi akaratunk, mint Isten akarata. Ő azt akarja, hogy szeressük az igazságot, mi pedig szeretjük a hazugságot. Akarja, hogy azt szeressük, ami örökké tart, mi pedig a mulandó felé hajlunk. Kívánja, hogy szeressük a nagy és felséges dolgokat, mi pedig ezen föld kicsinyes dolgaiért rajongunk. Óhajtja, hogy csakis azt szeressük, ami bizonyos, mi pedig azt szeretjük, ami kétséges. Milyen irónia ez, leányaim! Mi mást kérhetünk ezek után, mint azt, hogy szabadítson meg minket Isten minden gonosztól. S ha ez a vágy nem is volna bennünk még tökéletes, igyekezzünk őszintén kimondani ezt a kérelmet. Mit árt az nekünk, ha sokat is kérünk: hiszen a Mindenhatóhoz intézzük kérésünket! Nem volna-e szégyen valamely hatalmas uralkodótól mindössze egy fillért kérni?[1] De hogy helyesen járjunk el, bízzuk az egészet az Ő akaratára, mert hiszen a mienket úgyis odaadtuk már neki. Szenteltessék meg az Ő neve mindörökké a mennyben és a földön, én bennem pedig legyen meg mindig az Ő akarata. Amen.

Eleinte az volt a szándékom, hogy az Üdvözlégy elimádkozására is megtanítlak benneteket; csakhogy eddigi tárgyalásom túlságosan hosszúra nyúlt s így le kell erről mondanom. Különben is, ha valaki megtanulta, hogyan kell a Miatyánkot jól elmondani, annak a többi imával sem lesz többé nehézsége.
Most pedig figyeljék csak meg, nővéreim, mennyire megkönnyítette az Úr ezt a munkámat azáltal, hogy Ő maga oktatott engem is, meg titeket is arra az útra, amelyről beszélni kezdtem nektek, s megértette velem, hogy mi mindent kérünk akkor, amidőn elmondjuk ezt az evangéliumi imádságot. Legyen mindörökké áldva! Nekem magamnak ugyan sohasem jutott volna eszembe, hogy ez az ima oly nagy titkokat foglal magában. Pedig hát láttátok, hogy benne van az egész lelki élet útja az elejétől kezdve egészen addig, ahol ez útnak végén a lélek elmerül Istenben és bőségesen iszik az élet vizének forrásából. Azért is, bevégezvén ezt az imát, én egy lépést sem tudnék többet előre tenni. Úgy látszik, az Úr meg akarta velünk értetni, nővéreim, hogy mennyi vigasztalás rejlik ebben az imában. Azért is annyira hasznos az olyanok számára, akik nem tudnak olvasni. Ha jól megértenék, ebből az egy imából nagyon sok tudást és vigasztalást meríthetnének.

Végül pedig, nővéreim, okuljunk azon az alázatosságon, amellyel a mi jó Mesterünk tanít bennünket. Könyörögjetek hozzá, bocsássa meg nekem, hogy oly magas dolgok fejtegetésére mertem vállalkozni. De hiszen engedelmességből tettem. Jól tudja Ő Szent Felsége, hogy az én eszemtől nem telt volna ki ilyesmi. Ő tanított engem arra, amit itt elmondtam. Adjatok Neki hálát ti, nővéreim, mert valószínűleg azt akarta ezzel megjutalmazni, hogy oly alázatosak voltatok s megkértetek engem ennek megírására; szóval, hogy magamforma hitvány személytől kértetek felvilágosítást. Azt hiszem, Ő Szent Felsége nem akarja, hogy többet mondjak, mert nincs több gondolat a fejemben. Pedig az volt a szándékom, hogy még folytatom. Látom azonban, hogy az Úr már eléggé megmutatta nektek az utat. Különben is abban a másik könyvben, amelyet írtam, megoktatott engem arról és megíratta velem azt, hogy miképpen kell az embernek viselkednie, ha egyszer eljutott az élő víz eme forrásához; hogy mit érez ott a lélek; hogyan itatja meg Isten; hogyan szünteti meg a földi dolgokra irányuló szomját és hogyan növeli benne azt a vágyat, hogy Neki szolgáljon. Ez a könyv nagyon hasznos lesz azok számára, akik közületek eljutnak ehhez a forráshoz, amennyiben sok felvilágosítást fognak benne találni.

Mielőtt a ti szemetek elé kerülne ez a könyv, odaadom az én gyóntatómnak, Bañez Domokos atyának és ha ő úgy találja majd, hogy lelki hasznotokra szolgálhat és odaadja nektek, örülni fogok a ti örömötöknek. Ellenben, ha jobbnak gondolná, hogy senki kezébe ne kerüljön, elégedjetek meg a jó akaratommal, mert hiszen tényleg megtettem azt, amire kértetek. Egyébként megelégszem azzal, hogy legalább az írás került fáradságomba; mert hiszen a gondolkodást nem én végeztem, az bizonyos. Áldjuk és dicsérjük az Urat mindörökkön örökké, mert Őtőle származik minden jó szavainkban, gondolatainkban és tetteinkben. Amen. Amen.

__________________________________

[1] Az eredetiben: egy maravédit kérni. Egy maravédi valamivel kevesebb egy fillérnél.