A Belső Várkastély - Előszó

Ezt az értekezést, melynek címe “A belső várkastély”, Jézusról nevezett Terézia, a Kármelhegyi Boldogasszony szerzetesnője írta, nővérei és leányai, a sarutlan kármelita szerzetesnők számára.
Szent Anyánknak, Jézusról nevezett Teréziának előszava az olvasóhoz.
J+H+S.
Már rég nem parancsoltak nekem oly nehéz dolgot, mint amilyent most kell megtennem. Az imádságról kell ugyanis írnom, az Úr pedig, úgy látszik, nem akarja megadni hozzá sem a sugallatot, sem a munkakedvet. A fejem is már három hónapja úgy zúg és oly nehéz, hogy még a halasztást nem tűrő ügyekben is csak alig tudom elvégezni az írnivalót. No de mindegy: van az engedelmességben valami titkos erő, amely könnyűvé szokta tenni még a kivihetetlennek látszó feladatokat is. Ebben bízva, rászánom magamat és jókedvvel teszem meg azt, amitől a természetem ugyancsak idegenkedik. Mert bizony az Úr nem adott nekem akkora erényességet, hogy ez az örökös küszködés a betegséggel és ez a mindenféle dologgal való folytonos elfoglaltság, ne váltana ki bennem olykor türelmetlenséget. Hanem hát majd elvégzi helyettem ezt a munkát Ő, aki már sokkal nagyobb dolgokat is megtett értem. Bízom az Ő irgalmában.
Attól félek, hogy kevés olyat tudok majd mondani, amit már meg nem írtam volna és pedig ugyancsak engedelmességből; sőt valószínűleg szó szerint fogom magamat megismételni. Mert amiként a beszélő madár szüntelen azt fecsegi, amire betanították, vagy amit eltanult másoktól: úgy vagyok én is; szakasztott úgy. De ha az Úr azt akarja, hogy valami újat mondjak, Ő Szent Felsége majd a tollamra adja. Egyébként pedig lesz oly kegyes visszaidézni emlékezetembe, amit más alkalommal mondottam. Ez is jó lesz. Az én emlékezőtehetségem nagyon rossz; pedig örülnék, ha eszembe jutna egyik-másik dolog, amit állítólag jól magyaráztam meg, nehogy feledésbe menjen.
[1] De ha az Úr még ebben sem akarna megsegíteni s ha abból, amit írok, senkinek sem volna haszna, én akkor sem végzek hiábavaló munkát, mert engedelmességből vállalom ezt a fáradságot és növelem vele a fejfájásomat.
Belekezdek tehát annak megírásába, amit megparancsoltak, ma, Szentháromság ünnepén, az 1577-ik évben, a kármelhegyi Szent Józsefről nevezett kolostorban, Toledóban, ahol jelenleg tartózkodom. Mindazt, amit mondani fogok, föltétlenül alávetem elöljáróim ítéletének, akik különben is kiváló tudományú emberek.[2] Ha valami olyat találnék mondani, ami nem egyezik meg a római katolikus Anyaszentegyház tanaival, annak részemről csupán tudatlanság lehet az oka, de semmiesetre sem rosszhiszeműség. Ez feltétlenül igaz, mert Isten kegyelméből mindig hűséges alattvalója voltam az Egyháznak, az vagyok és az is maradok. Örök áldás és dicsőség legyen érte az Úrnak. Amen.
Elöljáróm véleménye szerint a kármelita nővéreknek szükségük van arra, hogy valaki megmagyarázzon nekik néhány kétséges pontot a belső imát illetőleg s ezzel a feladattal azért bízott meg engem, mert nézete szerint mint nő jobban értek a nők nyelvén. De meg azután -- jegyezte meg -- tekintve, hogy engem annyira szeretnek, jobban szívükre veszik majd, amit én mondok. Egy szóval, azt hiszi, nem marad haszon nélkül, ha sikerül velük egyet-mást megértetnem. Nekik szól tehát mindaz, amit írok. Nevetséges is volna azt gondolni, hogy munkám más valakit is érdekelhetne. Adja meg nekem az Úr azt a kegyelmet, hogy egyik-másik leányom ezen irat olvasása folytán legalább egy fokkal jobban dicsőítse Őt: jól tudja Ő Szent Felsége, hogy ez az egyetlen vágyam. Az is egészen világos, hogy ha ebben a műben valamit igazán találóan sikerült volna kifejeznem, az nem tőlem származik, mivelhogy nekem ilyesmihez egyáltalán nincs tehetségem. Ha az én leányaim ezt nem értenék meg, azt kellene mondanom, hogy épp oly kevés belátásuk van, mint amily kevés képességgel bírok én az ilyen kérdések fejtegetéséhez, hacsak az Úr az Ő végtelen irgalmában meg nem segít.

_________________________________

[1] Önéletrajza, amelyben ezen dolgokról írt, már két év óta volt az Inkvizíciónál s úgy látszott, mintha az sohasem akarná többé kiadni. Ezért volt célszerű ezeket a dolgokat újra megírni.

[2] Rendfőnöke Páter Grácián. és gyóntatója Velasquez doktor, osmai püspök.