A tökéletesség útja - XL. Fejezet

Kifejti, hogy ha mindig Isten iránti szeretettel és félelemmel haladunk előre, akkor meg fogjuk állni a helyünket a sok kísértés közepette.

Ó, mi jó Mesterünk, mutass nekünk valami utat-módot arra, hogy túlságos ijedezés nélkül élhessünk ezen annyira veszedelmes harcban. Az egyetlen eszköz, leányaim ezen cél elérésére s amelyet magától Ő Szent Felségétől kaptunk, a szeretet és a félelem. Mert a szeretet siettetni fogja lépteinket, a félelem pedig nyitva fogja tartani szemünket, hogy jól megnézzük, hová lépünk, nehogy elbukjunk az úton, amelyet életünk folyamán meg kell járnunk s amelyen olyan könnyű megbotlani. Ez az eszköz biztosít bennünket minden tévedés ellen.
Azt fogjátok talán tőlem kérdezni, hogy miről ismerhetitek föl, vajon megvan-e bennetek ez a két nagy erény? Igazatok van, mert e tekintetben sohasem szerezhetünk határozott bizonyosságot. Hiszen, ha biztosan tudnánk, hogy megvan bennünk a szeretet, akkor azt is tudnánk, hogy a kegyelem állapotában vagyunk. Mindamellett azonban jegyezzétek meg, hogy van ennek néhány jele, amelyeket csak a vak nem lát. Nem titkos jelek, annyira nem, hogy hangosan kiáltják a dolgot a fületekbe, még ha nem is akarnátok hallani, és nagy zajt csapnak. Nem sok ember van, akiben ez a két erény tökéletes fokban volna meg s így a dolog annál szembetűnőbb.

Nem sokat mond ez a kifejezés, hogy „szeretet és félelem Istennel szemben”. Pedig hát ez két hatalmas vár, amelyből harcot folytatunk a világ és az ördög ellen. Akik Istent igazán szeretik, azok szeretnek minden jót, akarnak minden jót, kedveznek minden jónak, dicsérnek minden jót, csakis a jókkal barátkoznak, azokat pártfogolják, azokat veszik védelmükbe, nem szeretnek mást, mint ami igaz s ami megérdemli a szeretetet. Vagy azt hiszitek talán, hogy akik igazán szeretik Istent, azok szerethetik a haszontalanságokat, a gazdagságot, a világi dolgokat, az élvezeteket, a dicsőséget? Hogyan volna ez lehetséges? Nem tudják, mi a veszekedés, mi az irigység, mert nem törekszenek másra, mint arra, hogy szeretett Istenüknek kedvében járjanak. Szenvedélyesen vágyódnak az után, hogy Ő is szeresse őket s egész életüket arra fordítják, hogy Őt minél jobban kielégítsék. Látjátok tehát, hogy az Isten iránti szeretet, ha igazi szeretet, nem igen maradhat titokban. Vegyetek például szemügyre egy Szent Pált, vagy egy Mária Magdolnát! Három nap elég volt az előbbinek ahhoz, hogy szemmel láthatólag belebetegedjék az Isten iránti szeretetbe. Mária Magdolna pedig betege volt mindjárt az első napon. S mennyire szembeszökő volt a bajuk!

Mert az a sajátsága ennek a szeretetnek, hogy különböző fokai vannak s aszerint nyilvánul is. Ha kevés van belőle, kevésbé látszik, ha sok, akkor nagyon szembetűnik. De akár kevés legyen, akár sok, ha egyszer Isten iránti szeretet, az mindig észrevehető.
Mivel azonban itt mi azokat a cselvetéseket és szemfényvesztéseket fejtegetjük, amelyekkel az ördög a szemlélődő embereket támadja, ne beszéljünk kevés szeretetről. Mert vagy sok bennük a szeretet, vagy pedig nem szemlélődők s azért náluk nagyon is erősen és sokféle módon nyilvánul ez az erény. Nagy tűz ez s így szükségképpen erős a fénye. S ha nem így állna náluk a dolog, akkor nagyon vigyázzanak s legyenek meggyőződve, hogy van okuk a félelemre. Igyekezzenek megérteni, hogy honnét van a dolog,[1] imádkozzanak, legyenek alázatosak és könyörögjenek az Úrhoz, hogy ne vigye őket kísértésbe. Mert ha ez a jel hiányzik, igazán attól félek, hogy benne vagyunk. De azért, ha alázatosak maradunk, ha igyekszünk kideríteni az igazságot, ha engedelmeskedünk a gyóntatónknak és nyíltan s őszintén mondunk el neki mindent: akkor nyugodtak lehetünk, mert hűséges az Úr. Ha nincs bennetek sem rosszakarat, sem gőg, akkor az, amivel az ördög vesztetekre tör, üdvösségetekre fog válni, akármennyire ijesztgessen és kápráztasson is vele.

Ellenben, ha érzitek magatokban ezt az Isten iránti szeretetet s azt a félelmet, amelyről most akarok beszélni, akkor haladjatok tovább vidáman és nyugodtan. Az ördög úgyis csak azért ijesztget ezernyi hamis veszedelemmel és küld hozzátok másokat, akik hasonlóképpen rémítgetnek benneteket, hogy megzavarja a lelketeket ezen nagy kincsek élvezetében. Mert azt akarja, hogy legalább valami keveset veszítsetek, ha már nem tud benneteket egészen kezébe keríteni. Épp úgy arra is törekszik, hogy olyanoknak is okozzon veszteséget, akik sokat nyerhetnének azzal, ha elhinnék, hogy csakugyan Istentől valók az olyan nagy kegyelmek, amilyenekben a magamforma nyomorult teremtések részesülnek, s hogy Isten képes ilyeneket osztogatni. Mert igazán úgy látszik néha, hogy megfeledkeztünk az Ő irgalmáról, amelyet elődeinkkel szemben gyakorolt.

Vagy azt hiszitek talán, hogy nem sok haszna van az ördögnek ebből az ijesztgetésből? De mekkora haszna van! Kettős kárt okoz vele. Az egyik az, hogy akik hallgatnak reá, visszariadnak az imádság útjától, mert attól félnek, hogy ők is rosszul járnak rajta. A másik az, hogy ha az emberek elhinnék, milyen jó az Úr és mily bensőleg egyesül már itt a földön egyes bűnös lelkekkel: sokkal jobban ragaszkodnának hozzá.[2] Mert ez a tudat vágyat kelt és pedig nagyon is jogosan. Én többeket ismerek, akiket ez a körülmény lelkesített arra, hogy belekezdjenek az imádságba s rövidesen igazi szemlélődőkké lettek és igen nagy kegyelmeket kaptak az Úrtól. Ha tehát, nővéreim, akadna köztetek valaki, aki ilyenekben részesült, dicsérjétek érte az Urat. De azért ne gondoljátok, hogy az illető most már biztosítva van, sőt inkább támogassátok még több imádsággal. Mert senki sincs biztonságban, amíg él és amíg ezen viharos tenger veszedelmei között evez.

Ha tehát az Isten iránti szeretet megvan valakiben, azt azonnal észre fogjátok venni s én nem is tudom, mivel lehetne azt elleplezni. Hiszen azt mondják, hogy még azt a szeretetet sem lehet eltitkolni, amelyet idelent egyik-másik teremtmény iránt táplálunk, s hogy minél jobban takargatja valaki, annál jobban észre vehető. Pedig hát ez az érzelem olyan alacsony valami, hogy meg sem érdemli azt a szép nevet. Ennek a szeretetnek ugyanis semmi alapja sincsen s az ember csak kedvetlenül használja fel még hasonlat céljára is. Hát akkor hogyan lehetne egy olyan erős szeretetet elleplezni, amilyen az Isten iránti szeretet? Amely annyira indokolt; mely mindig növekvőben van; melynek annyi a szeretnivalója; mely nem volna képes megszűnni szeretni; melynek annyi oka van szeretni; mely oly szilárd alapon nyugszik, azon tudniillik, hogy Isten viszontszeretetében részesül. Hiszen ez utóbbiban lehetetlen kételkedni: az Úr nyíltan bebizonyította azt annyi fájdalma, szenvedése, vére ontása és élete elvesztése által. Hiszen mindezt azért vállalta magára, hogy senki se kételkedhessék az Ő szeretetében! Ó Istenem, mennyire különbözőnek tűnik föl ez a két szeretet annak szemében, aki mindkettőt tapasztalatból ismeri. Adja Ő Szent Felsége, hogy ezt megértsük, mielőtt elszólítana bennünket ebből az életből. Mert nagy dolog lesz ám halálunk óráján az a tudat, hogy az fog bennünket megítélni, akit mindenek fölött szerettünk. Nyugodtak leszünk aziránt, hogy az adósságaink ügyében megejtendő vizsgálat jól fog végződni. Nem idegenbe utazunk, hanem haza megyünk, annak országába, akit mi annyira szeretünk és aki minket annyira szeret. Éppen a tekintetben múlja annyira fölül ez a szeretet a földi érzelmeket, hogy ha Őt szeretjük, biztosak lehetünk az Ő viszontszeretetéről.

Fontoljátok meg jól, édes leányaim, mekkora hasznunk van ebből a szeretetből és mekkora volna a veszteségünk, ha hiányoznék szívünkből. Mert akkor a kísértő kezébe jutnánk; azokba a kegyetlen kezekbe; azokba a kezekbe, melyek oly ádáz ellenei minden jónak és barátai minden rossznak! Mi lesz azzal a szerencsétlen lélekkel, amely abban a pillanatban, amidőn végre megszabadul a halálnak keserves szenvedései és kínjai közül, azonnal ezekbe a kezekbe kerül?! Mily szomorú pihenés vár reá! Milyen szétmarcangolt állapotban jut a pokolba! Hogy nyüzsög ott a sokféle mérges kígyó! Mily félelmetes hely! Mily szerencsétlen vendégfogadó! Hiszen a kényelemszerető ember - pedig ilyenek jutnak oda - már egyetlen egy rossz éjjeli szállásba is alig tud beletörődni; Hát ahhoz az örökké tartó, rettenetes szálláshoz mit szól majd az a szerencsétlen lélek?

Ó leányaim, ne keressük a kényelmet. Jól vagyunk mi így. Az egész élet nem egyéb, mint egy rossz fogadóban töltött éjjel. Dicsérjük az Urat és igyekezzünk megszenvedni bűneinkért ezen élet folyamán. Mily édes lesz annak a halál, aki letörlesztette összes bűneinek büntetését s így nem kell a tisztítóhelybe jutnia! Hiszen esetleg már itt a földön elkezdheti élvezni az örök dicsőséget! Nem fog félelmet érezni, teljesen nyugodt lesz. S tekintve, hogy ez lehetséges, nagy gyávaság volna részünkről, nővéreim, ha ezt nem tudnánk elérni. Kérjük az Úristent, hogy ha szenvednünk kell, engedjen itt szenvedni, ahol képesek vagyunk a szenvedést jó kedvvel viselni, mert tudjuk, hogy egyszer vége szakad s ahol a szenvedés közepette megőrizzük az Ő kegyelmét és barátságát. Küldjön ránk szenvedést ebben az életben, nehogy észrevétlenül kísértésbe jussunk.

______________________________________________________

[1] T. i. hogy nem az ördögtől valók-e látszólagos misztikus kegyelmeik.

[2] Szent Terézia ezen szavai soha nem voltak aktuálisabbak, mint most, nálunk Magyarországon. Ritka ember az - a lelki vezetőket értem - aki tudomást vesz a szemlélődési kegyelmek létezéséről, még ritkább, aki hisz bennük.